Chrisoskalitissa
- kolostor -
google-site-verification=bSIVFB-xO0l8aFzzv8qrIUOauEenK1CWHt7TTr8qRPY
A Chrisoskalitissa kolostor Kréta egyik legismertebb és legkedveltebb kolostora köszönhetően érdekes hagyományainak. A Fehérre meszelt kolostor egy 35 méter magas sziklára épült közvetlenül a nyugati part legdélebbi tengerpartjának egy kis festői öble fölött. Chaniától mintegy 72 kilométerre található a Topolja szurdokvölgy által megszabott irányt követve. Megtaláljuk ahogy átszeljük a szigetet déli irányba, majdnem elérve Elafonissi partjait.
A hagyomány szerint egy helyi földműves talált egy Mária szentképet egy sziklahasadékban, melyet feltételezhetően az Bizánci képrombolás korában ( I.sz. 726-842 ) rejthettek el hogy menekítsék a megsemmisüléstől. Maga az alapítás keltezése nem ismert. Úgy tartják, hogy a mai kolostor egy régebbi kolostor alapjaira épült, erre közvetett bizonyíték fent említett Mária elszenderülése ikon melyről úgy tartják, hogy több mint 1000 éves. Az kolostor nevének jelentése : „A Szűzanya aranylépcsője” Ennek a története a következő : A török megszállás idején az itt élő apácák a kolostorba vezető 98 fokos lépcsősor utolsó lépcsőfoka alá rejtették a kolostor kincseit, aranyból készült erekjéit, és ennek okán maga a kolostor is így lett elnevezve a későbbiekben az „arany” lépcsőről. Más forrás szerint maga a lépcső volt színaranyből, melyet a török időkben eladtak. Mindenesetre úgy tartják, hogy Szűz Mária Arany fényű lépcsőjét a mai napig megpillanthatják azok, akik igazán tiszta szívűek és igazán mélyen hívők. Egy másik történet is fűződik a kolostorhoz. 1824 húsvétján mikor a közeli Elafonissi szigeten elrejtőzött helyieket a törökök lemészárolták - 850 fő, főként asszony és gyermek esett ennek a vérengzésnek áldozatul - nos ugyanekkor a törökök számos környékbeli kegyhelyet templomot is leromboltak. A fosztogatástól a rombolástól a Chrisoskalitissa kolostort egy méhcsalád mentette meg, amely a kaptárját közvetlenül a szent hely bejáratánál építette egy hasadékba. Az itt élő méhek rázúdultak a betolakodókra, csípéseikkel így elüldözve azokat. A hely szerzetesei, titkos iskolát működtettek, a mindennapi kolostori élet mellett a törökök idején. Emberéleteket mentettek 1907-ben. Elafonissin zátonyra futott az Imperatrix nevű hajó, és 140 utasából a megmenekült 102 mentésében segédkeztek. 1940-ben az időközben elnéptelenedett kolostor apáca zárdává alakult, majd a németek a megszállás alatt ( 1941- 1944 ) kaszárnyaként használták a szent helyet. 1944-től ismét megindult a szerzetesi élet a kolostorban, melyet a szentháromságnak ( Agia Triada ) és a Szűzanyának Máriának szenteltek akire neve napján minden Augusztus 15-én hatalmas ünnepséggel emlékeznek. |