A minószi civilizáció
Hozzávetőlegesen ie.2000 és i.e. 1500 között virágzott Kréta mediterrán szigetén. Egyedülálló művészetével és építészetével jelentős mértékben hozzájárult a ma ismert nyugat európai civilizáció fejlődéséhez. A legismertebb minoszi város Knossos romjait Minos Kalokairinos amatőr régész fedezte fel mit sem sejtve annak igazi értékéről. Sir Arthur Evans volt az, aki legelőször jelezte, hogy egykor kréta szigetén egy magasan fejlett különálló civilizáció létezett. Követve Schliemann munkásságát, aki a mükénéi kultúra nyomait kutatta Krétán, hallgatva megérzésére, felvásárolta a területet a Kephala dombot, és 1900 -tól ásatásokat végzett mely során felfedezte egy ősi hatalmas város nyomait. Miután rájött felfedezésének jelentőségére, az eredetileg rövid időre tervezett ásatásokat hossz éveken át folytatta. Eredetileg az ásatásokat 4 évre tervezte, ebből egy negyed évszázad lett. Evans volt az aki rekonstruálta a bronzkori legendás uralkodó központját és a nevéhez kötődő egykori civilizációt. A minószi palotaépítéseknek két nagy korszaka volt. Az első i.e 2000 környékén. Az ezt követő időszak romboló földrengései, és tűzvészei miatt a paloták újjáépítésre kerültek i.e 1700 környékén. Ez volt a második palotakorszak kezdete. Minoszi települések, sírok, és temetők Kréta szerte mindenhol találhatóak, de a legfőbb központok Knossos, Phaistos, Mallia, és Zakros voltak. Ezek hatalmas palota-komplexumok voltak, két három szintes épültekel, több tízezer négyzetméteres alapterülettel. Ezek a palota-városok nem öncélúan épültek, hanem az egyes régiók közigazgatási és kereskedelmi, vallási központjai is voltak egyúttal. Ezeknek a központoknak az egymáshoz kötődő kapcsolata hatalmi viszonya nem teljesen tisztázott a rendelkezésre álló leletek alapján, de mindenképpen egy kultúrkört képviselt, mely kiterjedt a Kiklád szigetek egy részére így többek között a mai Santorinire, valamint Karpatos és Lindos szigetére, és kapcsolatban állt a mai Törökország nyugati partvidéknek egy részével. A palotavárosok kiépítettek egy helyi szabályzást, egyfajta adminisztratív kontrollt a termelt javak az olívaolaj, bor, gabona, fémműves termékek kerámia termékek kereskedelmével és tárolásával kapcsolatosan. Ezen városok nem voltak erődítve ami azt sugallja hogy lakói viszonylagos békében éltek egymással és a környező népekkel egyaránt, vagy olyan hatalmi pozíciót épviseltek mely nem volt megkérdőjelezhető. Ettől függetlenül a katonai eszközök megléte a kardok, lándzsák, nyílhegyek, a védelmi jellegű eszközök megléte azt sugallja hogy nem mindig volt jelen a béke az életükben. Az kor viszonylatában ezek a paloták nagyon modernek voltak, monumentális terekkel rendelkeztek, lenyűgöző oszlop és lépcsősorok, vallási rendeltetésű közösségi terekkel, építészeti úton megoldott világításrendszerrel, vízelvezető rendszerekkel, és valóban egyfajta labirintus jelleggel. Egy kívülálló számára egy ilyen palota a rengeteg termével, tágas tereivel, folyosóival, mindez több szinten, valóban egy útvesztő képzetét eredményezi. Mindez együttvéve, illetve az itt használt vallásos szimbólumok, a kettősbárd, a bika imádat, a szakrális bikaugrás, és ennek ábrázolásai, a falakat díszítő kőből faragott bika szarvak eredményezhették a Minotaurus – labirintus legendának a megszületését, amely elsődlegesen Knossoshoz kötődött. A minószi kultúra kifinomultságát és fejlettségét tükrözi az hogy saját írásrendszerrel rendelkeztek, eleinte hieroglifikus majd a későbbiekben az ún. lineáris A írásmód volt a sajátjuk, melyek mindmáig megfejtetlenek. Ezek túlnyomórészt a fellelt közigazgatási agyagtáblákról ismeretesek. Ennek az írásmódnak legismertebb lelete a Phaistosi korong melyet napjainkban a Heraklioni régészeti múzeumban őriznek. Lényeges eleme egy kultúra fejlettségének a művészete. A minosziak kifinomult világát nagyszerűen tükrözik azok a leletek melyekben egészen egyedi és magas szintű művészi érzékükről tanúskodnak. Mindez visszaköszön a mindennapi használati tárgyakban a kerámiákban, illetve azokban a leletekben mely szakrális tevékenységeik kellékei voltak. A falfestmények a különféle fém, kő és cserépszobrok kifinomult művészi látásmódról tanúskodnak és sajátjuk volt egy különleges erőteljes stilizált organikus formavilág, amely egyszerre ősi és modernnek ható. Falfestményeik és kerámiáik nagyszerűen mutatják be a természethez fűződő szoros kapcsolódásukat. Freskóikon csodálatos képekben jelenítik meg a természetet, és életképekben jelenítik meg az akkori emberek életét ünnepeit és szokásaikat. Kultúrájuk hatása megjelenik azoknál a népeknél, amelyekkel kapcsolatot ápoltak lévén tengeri kereskedő nép volt a minószi. Legfőbb export-termékeik a kiváló minőségű kerámiák, az olaj, a bor, valamit a bíborcsigából kinyert festékanyag melyet ipari szinten tenyészthettek a leletek tanúsága szerint. Az általuk kifejlesztett freskó technika szintén magas értéket képviselt. Mindezekért cserébe például Ciprusról rezet, és Egyiptomból elefántcsontot importáltak. Az i.e 1450-1500 körülire datálható történések, a Szantorini egykori vulkánja felrobbanását megelőző földrengéssorozat, a vulkánkitörést követő cunami pusztítása, a ezt követő éghajlati katasztrófák, illetve a lehetséges külső inváziók, oly mértékben rombolták az addig virágzó kultúrát, hogy gyakorlatilag megsemmisült pár évtized leforgása alatt. Emléke, hatása azonban a mai napig jelen van az földközi tengeri népek emlékezetében, kultúrájában szokásaikban. Akhájok – mükénéi kultúra A minószi kultúra hanyatlása adott utat az Akhájoknak Mükénéi kultúra kiterjesztésének., nem sokkal a katasztrófák és a minószi kultúra összeomlása után mükénéiek vették át az uralmat a legtöbb egykori Minószi központban i.e. 1450 és 1380 között. Hozzájuk kötődik a krétán fellelt Lineáris B írásos nyelvemlékek is melyekről megfejtésük után bebizonyosodott, hogy Görög nyelven íródtak. Valójában a leginkább valószínű, hogy az Akhájok meghódították ugyan Krétát és átvették az addig uralkodó arisztokrácia helyét, de annak kultúráját és elért vívmányait élvezték és beolvasztották sajátjukba. Uralmuk csak egy rövid időszak volt a sziget életében, aminek a dór vándorlás vetett véget. És hogyan lehet hogy egy népcsoport ilyen könnyedén utat törjön magának egy eredeti hazájától távol eső földön is? Nos a Thyrai vulkánkitörés valószínűleg megrongált és elpusztított minden hajóflottát az égei tengeren és meggyengített minden ottani népcsoportot. Ezzel szemben a Mükénéiek eredeti hazájuk védett volt ettől a katasztrófától hiszen ők a Korinthoszi öbölben védett helyen volt. Így nem voltak érintettek ebben a többi népet sújtó a kataklizmában. Talán az egyetlen népcsoport volt a mediterránum eme térségében, akiknek volt flottájuk. Ez hatalmat jelent. Kréta a dór majd a római időkben. A dórok eredete és identitása nem teljesen tisztázott, egyike a négy nagy görög törzsnek melyek az ókori Hellász területén éltek. (akhájok, dórok iónok aiolok ) Vándorlásuk során fokozatosan terjeszkedtek, északi irányból először az Epiruszi félsziget, majd a Kiklád szigetek irányába. Homérosz Odüsszeiájában már említésre kerülnek, mint Kréta lakói. Írásos emlékek ugyan nincsenek erről az időszakról ami a dórok letelepedését illeti Krétán, de lehet a tárgyi emlékek alapján lehet tudni hogy a Dórok i.e 1200 és 800 között több hullámban érkeztek a szigetre. Mindenesetre gyakorlatilag a dórok voltak, akik a minószi kultúrának megadják a kegyelemdöfést. A helyieket teljesen elnyomják, egy új arisztokráciát hoznak létre, és új szokásokat honosítanak meg. A klasszikus krétai kultúra utolsó túlélői nehezen megközelíthető helyekre húzódnak vissza, őrzik ugyan még hajdani nyelvüket és kultúrájukat de számkivetetten élnek. Kultúrájukat azonban ezidőre a Mükénéiek által sikeresen továbbörökítették. Erről a korról Homérosz tudósít az utókornak, és mint három Dór törzs uralma alatt álló büszke százvárosú szigetként ír róla. A dórok központja Gortyna volt mely városnak a romjai a mai napig állnak. Nem messze a mai Matalától volt található egyik fő kikötőjük Kommos. Élénk kereskedelmet folytattak a görög szárazfölddel, Kis-Ázsiával, és a föníciaiakkal. I.e 600 körül már számos jellegében görög kultúrájú település, polisz létezett a szigeten, közülük a legtöbb templommal vásártérrel, rendezett városképpel dicsekedhetett. Ebben az időben Kréta a görög világ egyik jelentős stabil szereplőjévé vált, bár némileg elszigeteltebb volt mint a többi szereplő. Megvilágítja az akkori itt élők rendezett viszonyait a Gortyna falába vésett jogi szöveg amely az akkori közösség elsődlegesen polgárjogi ( család és tulajdonjogi ) viszonyait rendezte. Ugyanakkor elénk tárja az akkori társadalom különböző osztályokra tagoltságát, beleértve a szolgákat és az idegeneket is. Ez a korszak egyik legjelentősebb dokumentuma. Hasonlóképpen a görög szárazföldi városállamokhoz itt is rendelkezésre állt szükség szerint hadsereg, és a városokat az arisztokráciából választott közgyűlés kormányozta. Ezzel egyidejűleg a törzsi és egyes nemesi családok vezetői visszanyúlva a régebbi hagyományokhoz szerették volna kisajátítani a közösségben betöltött pozícióikat, elsősorban a vallás terén mely követte a politeista többistenhitű hagyományokat, de a közösség vezetése terén is. Ez önmagában egyfajta feszültség volt a társadalmon belül. Később ez vezetett a Krétai dór városok közötti polgárháborúhoz. Kréta viszonylagos elszigeteltsége miatt nem vett részt a görög városállamok közötti viszályokban így a történetírók sem nagyon emlékeznek meg róluk, de ettől függetlenül krétai katonák, mint zsoldosok időnként részt vettek, harcoltak ezekben, függően fűződött-e hozzá valamiféle érdek. Homérosztól tudhatjuk meg hogy a Kréta flották részt vettek a Trójai háborúban. Később részt vettek a Peloponnészoszi háborúkban, és ott voltak Nagy Sándor, majd utódai háborúiban. A kréta zsoldosokat nagyra tartották abban az időkben legfőképpen az íjászok voltak különösen nagyra értékeltek. A dórok jelenlétének a fénykorát élő római birodalom terjeszkedése vetett véget mikor a római hadvezér Caius Metellus két évig tartó küzdelemben leigázza Krétát I.e. 69-ben. Ezzel kezdetét veszi az a közel 2000 éves időszak, ami alatt Krétát idegen hatalak uralják. Ennek az volt az előzménye hogy közel kétszáz éven keresztül I.e 300 -tól a helyi vezetők nem sokat törődtek azzal hogy stabilizálják Kréta viszonyait pozícióját. Ehelyett a vezető városok között Gortisz Kydonia ( Chania ) és Knossos között folyamatos villongások harcok folytak a hatalmi pozíció miatt. A rómaiak térhódítása miatt a görög városállamok és szigetállamok pozízióharca miatt állandósultak a viszályok. így például Kréta többek között Rhodossal keveredett egy kisebb háborúba. Mindez jelentősen meggyengítette és célponttá vált. Így például Egyiptom próbálta lerohanni i.e 267 és 261 között. Eközben ez a terep szinte paradicsommá vált a tengeri kalózkodásnak ami tovább fokozta a zavart. I.e 220 ban V. Philippos Macenónia királya szövetséget kötött Gortysszal, ami egyrészről rövid időre békét és némi stabilitást jelentett, de a későbbiekre nézve háborút, hiszen Philliposz hadban állt Rómával. Kréta a makedón háborúban részt vett Filipposz mellet, de mivel Róma győzött így Kréta új célponttá vált Róma terjeszkedési szándékai számára, már csak stratégiailag fontos pozíciója miatt is, hiszen híd volt Egyiptom irányába. A rómaiak szándékában állt a terjeszkedés egyúttal a tengeri kalózkodás letörése a térség stabilitásának megteremtése a sikeres gyarmatosítás érdekében. Ennek megfelelően a szenátus i.e 74 ben elrendelte Kréta leigázását. Ezzel Marcus Antoniust bízták meg, aki súlyos kudarcot szenvedett. Egyéb háborús tevékenységei Rómának és az időközben kitört Spartacus lázadás egy időre lehetetlenné tette az újabb támadást. Erre i.e 68 ban került ismét sor Quintus Caecillius Metellus vezetésével, aki két év leforgása alatt meghódolásra kényszerítette krétát. Ezt egy a provinciákban szokásos békés időszak követte. Kréta a Római birodalom prosperáló részévé vált. Olivaolajat, bort és gabonát exportált, és mivel Krétának akkoriban még hatalmas erdőségei voltak nagy mennyisségű fát is szállítottak a birodalom részére. Kréta I. bizánci periódus i.sz 395-824 A római birodalom kettészakadása után Kréta a Kelet-római, a később Bizáncnak nevezett birodalom részévé vált melynek központja Konstantinápoly volt. Konstantinápoly Eredetileg itt Bizantion városa volt melyet I.e 667-ben alapítottak a Megarából érkezett Görögök. Ennek a városnak a helyén alapította meg Konstantinápolyt 330-ban nagy Konstantin császár, mint a Kelet Római birodalom új fővárosát. Nagyon sokáig a város neve hivatalosan új Róma volt, de a köznyelv már akkor az alapító császár neve után Konstantinoupolinak hívta az új birodalmi központot. 500 körül a Nyugat római birodalom hanyatlásnak indult és ekkor kezdték a szinte teljes egészében Görögök által lakott Kelet Római birodalmat megkülönböztetésül Bizáncnak hívni. Theodosius császár csatolta a birodalomhoz Krétát 395-ben. Konstantin császár korában vált a kereszténység uralkodó vallássá a birodalomban így Krétán is, de tudni kell, hogy Krétán már jóval korábban elterjedt a keresztény hit, hiszen már 65-ben itt prédikált Pál apostol, és tanítványa Titusz püspökséget is alapított a szigeten. Az első bizánci időszaknak 824-ben bekövetkezett Mór (arab) invázió vetett véget. 961-ben Bizánc Visszahódította szigetet és egészen a velencei uralom kezdetéig 1204-ig a Kréta urai maradtak. A Krétai emirátus 824-ben Andalúziából érkezett Mórok – (arabok) meghódítják Krétát és egy független államot hozott létre. Ez az emirátus mintegy 140 évig fennált, annak ellenére, hogy Bizánc több kísérletet is tett visszacsatolására. Az ide érkezők valójában egy sikertelen lázadás menekültjei voltak. 818 ban az Ibériai félszigeten Cordobában fellázadtak Al Hakam emír hatalma ellen, mely felkelés elbukott. A megtorlások miatt rengetegen elmenekültek. A felkelők egy része, mintegy 40 hajó, 12000 ember érkezett Kréta szigetére akik először Gortinában telepedtek le majd megalapították Rabd el Handaq ( Moat vára ) később - Khandax Candia várát azaz a mai Herakliont. Pár év leforgása alatt meghódítva a teljes szigetet, létrehoztak egy önálló emirátust. Bizánc több alkalommal is próbálkozik a sziget visszahódítására. II Michael bizánci császár két sikertelen kísérlet után 843-ban Teoktistos bizánci hadvezér vezette serege visszahódítja a sziget majdnem teljes részét. Váratlan események miatt azonban Teoktistis kénytelen visszatérni Konstantinápolyba. A sereget Sergios Nikitatesre bízta aki vesztesként került ki végül az arabokkal vívott küzdelemben. A csatatéren halt meg, és Krétán lett eltemetve. A negyedik kísérlet Bizánc részéről 866 ban történt mikor Cesar Bardas nagy sereget gyűjtött, hogy visszahódítsa Krétát, azonban két hétre rá, hogy a sereg tengerre szállt meggyilkolták, előkészítve az akkori uralkodó III Michael elleni későbbi összeesküvést. Így a hadjárat elmaradt. 911-ben Bizánc 100 hajót küldött a kalifátus ellen azonban ez ismét csak próbálkozás maradt. Flottájukat Szíriai és a Krétai hajóhad megsemmisítette. Időközben a krétai kalifátus hogy megszilárdítsa pozícióját, és egyfajta védelmet is keresve hűbéresküt tett az Abassid kalifátusnak mely Észak Afrika az Arab félsziget és Kisázsia hatalmas területeit vonta uralma alá. Kréta keresztény lakossága ezekben az időkben nem ismeretes hogy merre menekült. Valószínűleg sokan elhagyták a szigetet, de vélhetően egy részük kréta nehezen megközelíthető vidékein telepedett le. Kréta gazdasága bizánci szempontból a kalózkodás fellegvára lett, míg arab források rendezett és virágzó gazdasági életről számolnak be. Chandrax azaz Candia városából nem sok maradt ránk hiszen mikor Bizánc végül mégis visszahódította a szigetet az első dolguk a győzteseknek az volt hogy az arab kultúra minden jelképét, mecseteket, fürdőket a város falait is porba döntötték, a legyőzötteket megölték vagy rabszolgának eladták. Az elűzött arabok vagyonát 300 hajóval szállították el. A megfogyatkozott keresztény népességet szláv és örmény lakosok betelepítésével oldották meg. Ezzel egyidőben keresztény szerzeteseket küldtek a szigetre, hogy a muzulmán hitnek még a nyomaiban sem maradhasson a szigeten. Krétát 961-be sikerült felszabadítani a Mórok az arabok uralma alól. Ehhez Bizánc minden erejét bevetette. Nicohoros Fokas generális, majd későbbi császár, 3000 hajóval érkezett és még így is 6 hónapos küzdelem árán tudta Chandraxot elfoglalni. majd ezután a maradék területet viszonylag gyorsan elfoglalva Krétát ismét Bizánc fennhatósága alá vonni. II. bizánci periódus 961-1204 961-ben Nicophoros Phokas visszahódíttotta Krétát Bizánc azaz a Kelet római birodalom részére. Miután elűztek az arabokat a szigetről, gyakorlatilag Kréta gazdaságilag romokban állt, a közigazgatást újjá kellett építeni, hiszen gyakorlatilag nem volt vezetése a szigetnek. A szigetet tartományokra osztották, melynek élére kormányzókat emeltek, ezzel egyidőben újjáépítették Kréta erődítményeit. A sziget hamarosan ismét fejlődésnek indult. A keresztény hit megerősítéséért sokat tettek az ide érkező misszionáriusok, az ismertebbek közülük Agios Nikon o Metanoeite, Térítő Szent Nikon, vagy például Agios Ioannis Xenos, Külhoni Szent János. A lakosság növekedése érdekében 1080-ban I. Alexius Comnenos csázár elrendelte Görög orthodox családok betelepítését Krétára. Unokája II. Comnenos elrendelte a sziget 12 tartományra felosztását és az élükre Bizáncból bárókat emelt akiket kötelezett hogy tágabb családi köreikkel kellett a szigetre költözniük, hogy kormányzásuk, uralmuk támogatott lehessen. A 12 nemesi család közül a legtöbb a mai napig fennmaradt, így például a Kallergis, Skordilis, Melisseni, Varouchi, Mousouri, Vlasti, Hortatzi családok, melyeket a Krétaiak csak Archondopouloi – nak neveznek. ( nemes elődök ) Kréta a velenceiek kidején 1204-ben Konstantinápolyt a főleg francia nemesekből álló Keresztesek elfoglalták a IV-ik keresztesháború alkalmával. A győztesek elűzve az addigi uralkodót, pártoltjukat I.Baldvint császárrá koronázva megalapították a latin császárságot, és ezzel egy időre kiiktatva, megszüntetve Bizáncot, azaz a Kelet Római császárságot. (Később VIII. Paleologosz császár 1261 -ben visszafoglalja ugyan Konstantinápolyt és visszaállítja a Kelet Római császárságot, de hatalmát már nem tudja kiterjeszteni, fennhatósága a város körüli szűk területre korlátozódik). De hogyan kerültek ide a Keresztesek mondjuk a Szentföld helyett? III Ince pápa meghirdetett keresztes háborújához már nem nagyon volt kedve sem az európai lovagoknak sem az uralkodóiknak. Ez lett volna a negyedik keresztes háború de az első három sem hozta el a várva várt sikert, Jeruzsálem felszabadítását. Igy már erre a vállalkozásra az igazi nemes lovagok helyett inkább nincstelen elszegényedett nemesek jelentkeztek a vélt, avagy várt zsákmánytól hajtva, illetve a keresztes-lovagi vállalás felvételétől várt dicsőség reményében. Alapvetően teljesen más morál jellemezte ez a keresztes sereget mint az eddigieket. Célpontjuk is más volt, nem Jeruzsálem a szentföld, hanem a gazdag Egyiptom. A mintegy 30.000 fős keresztes sereg szállítását a pápa közbenjárására a Velencei királyság vállalta flottáival tisztes díjazás ellenében, azonban Boniface Monferrat vezette hatalmas hadtest csak a viteldíj töredékét tudta kifizetni. Ekkor a velenceiek módosítottak a megállapodáson alkut kötve a saját politikai céljukra kezdték használni a sereget törlesztésül. Igy megostromoltattak először egy dalmáciai ellenérdekeltségű várost Zarát, majd ezután az eredetileg Egyiptomba készülő sereg Konstantinápoly ellen fordíttatták. Ennek megfelelően 1204-ban Boniface Monferrat keresztes serege elfoglalta Bizánc addigi központját, majd feldúlta és kifosztotta azt. A sereg vezérei fölosztották egymás között Bizánc elfoglalt területeit, Görög területeken főleg francia nemesek alapítottak fejedelemségéket, míg Krétát a keresztesek fővezére Boniface Montferrat kapta meg. Ő hamar belátta, (vagy a velenceiek szándékuk szerint meggyőzték) hogy lehetőségeit meghaladná a sziget birtoklása, ezért a sziget uralmának jogát továbbadta a mintegy 1000 velencei dukátért, valamint egyéb területekkel kapcsolatos kiváltságokért, javadalmakért. A legviccesebb, hogy a Krétát elnyert a velenceieket megelőzi egy kalandor, aki nagy hirtelen elfoglalja magának a szigetet miután széthulló Bizánc már nem tudja védeni. A Genovai kalandor és kalóz Enrico „de Kastro” Pescatore ( fisherman-halász ) mindenkit megelőzve elfoglalta Krétát, és sietve 14 erődítményt építettetett hatalmának védelmére. A Velenceiek végül 7 évnyi hadakozás után legyőzték a rivális genovaiakat és átvették a hatalmat a sziget fölött, szisztematikus betelepítésbe és gyarmatosításba kezdve ezután a sziget urai lettek ezután 450 évig. A velenceiek Krétát 6 sesterieára azaz tartományra osztották fel, mely később négyre csökkent, majdnem megfeleltethetően a mai Kréta régióinak. Az első két évszázadban a katolikus Velenceiek ellen a krétai orthodox lakosság folyamatosan fellázadt. A krétaiak 14 alkalommal szítottak felkelést nemegyszer Nicea támogatásával, mely az egykor hatalmas kelet-Római császárság egykori arisztokráciái által alapított birodalom egyike volt a kelet Római császárság elbukása után, miután a keresztes seregek elpusztították annak központját Konstantinápolyt 1204-ben. Érthetően ez egy haldokló birodalom politikai próbálkozása volt hatalmának visszaszerzése érdekében. Az utolsó nagy felkelés 1360-ban volt. Szent Titusz vezetésével. Ez a lázadás nem egyszerűen a velenceiek ellen irányult, hanem a velencei köztársaság ellen, hiszen a krétai velenceiek egy csoportja a helyiekkel a fogott össze hogy létrehozzanak egy a Köztársaságtól független államot, a Krétai köztársaságot Szent Titusz oltalma alatt. Velence eleinte politikai úton kívánta rendezni ezt a helyzetet, azonban ez nem volt sikeres. A szigetre érkező velencei haderő viszonylag könnyedén letörte a lázadókat. A lázadók egy részét kivégezték, míg mások a Kréta megközelíthetetlen hegyeibe menekültek. Az elmenekült lázadók később még újra próbálkoztak, de 1368-ra a velenceiek hatékony ellenintézkedéseinek köszönhetően megszilárdították a hatalmukat, és megkezdődhetett egy békés virágzó korszaka a Candiai Királyságnak. Ebben az időszakban fejlődtek a művészetek, utat törve magának keveredve a helyi sajátosságokkal az itáliai reneszánsz. Ennek a kornak köszönhetjük Domanikus Teodokopulos műveit vagy pédául Vicenzos Karnaros nagy eposzát az Erotokritoszt. Ennek a békés kornak volt a fordulópontja mikor az oszmán birodalom 1453-ban elfoglalta az egykori Bizánc központját Konstantinápolyt. Ezután a birodalom folyamatosan terjeszkedett, elfoglalta Evia, majd Rhodosz szigetét, 1570-ban pedig Ciprust. Ezek a szigetek addig a velencei köztársaság részei voltak, de ezidőre Kréta maradt az utolsó komolyabb gyarmatuk. Az eseményeket gyorsította hogy a Leszbosz szigetén született Hayr-ad-in-Barbarossa aki tengeri kereskedőből kalózzá, katonává, kivételes képességű vezetővé vált ekkor már egy ideje az ottomán birodalom érdekeit szolgálta és 210 hajó és hozzávetőlegesen 30.000 katona irányítója volt. Gyakorlatilag fenyegetés volt minden megmaradt velencei érdekeltségre, így Kréta szigetére is. Ekkor erősítették meg Kréta városainak falait, erődítményeit, amely addigra magára volna az ottomán birodalom figyelmét kiemelkedő stratégiai helyzete miatt. 1645 és 1669-között a hosszú és pusztító Krétai háborúban két birodalom harcolt a sziget birtoklásáért. A törökök viszonylag gyorsan elfoglalták a sziget nagyrészét, azonban Candia- Heraklion városát csak 21 év küzdelem árán tudták bevenni. Ez volt a világtörténelem második leghosszabb ostroma. 1669-ben már csak 3 erődítmény volt velencei kézen, Souda, Gramvoussa és Spinalonga. 1692-ben Velence megkísérelte Candia visszafoglalását a Moreai-nak nevezett 6-ok Velencei-Török háborúban, de sikertelenül. Velence minden katonai erőfeszítése ellenére 1715-re minden szigeti gyarmatát elveszítette az Ottomán birodalom ellenében, beleértve a Kréta királyságot is. Kréta az ottomán megszállás idején / Krétai állam 1645-ben Yussuth pasa vezetésével 60.000 török partra szállt majd elfoglalta Chania és Rethymno városát. Ezután hihetetlen hosszú 21 éves ostrom után sikerült csak bevenniük Chandrax mai Heraklion városát 1669 szept 27-én, az ellenállás utolsó nagy központját melyet Francesco Morosini védett. (A legutolsó Velencei erődítmények Gramvoussa, Souda és Spinalonga 1714-és 1718 között estek el). Kezdetét vette a rombolás. Az az időszak melyet a rablás, a vagyonelkobzások és a keresztény lakosság üldözése jellemzett az Orthodox egyházvezetésnek igért privilégiumok ellenére. A keresztény templomokat átalakították mecsetekké a lakosság egy részét lemészárolták, vagy bebörtönözték. Már 1770-ben kitört egy felkelés a betolakodók ellen melynek a vezetője a Sfakiai Daskalogiannis volt. Ő a harcához elméletileg támogatást is kapott volna Oroszországtól ( Orlov flotta Az akkori Oroszország szemben állt a törökökkel) de ez a segítség elmaradt, a lázadást vérbe fojtották. A Görög Szabadságharc 1821 március 25-én Germanus Patrasi püspök a Szent Lavra Kolostorban ( nem Athos ) megáldotta a harcosokat, és kitűzte a görög függetlenségi harc zászlaját Patrasban a Szent György téren, harcba hívva a nemzetet a Török elnyomás ellen. A szabadságharc ezzel a momentummal indult, és a felkelők jelszavával mely így hangzott: „elefteria i thanatos” azaz „szabadság vagy halál” Hivatalosan a harcok kezdetét arra pillanatra datálják mikor a Görög sereg átlépte az ottomán határt a romániai Prut folyónál. Azóta ez a nap a Görög Függetlenség napja. A görög szárazföldön mintegy 100.000 görög harcolt a közel ötszörös túlerő ellen. A törökök mellett harcoltak az Albánok, majd csatlakoztak a Tunisziak is az ottomán csapatokhoz. Szerencséra az Ottománok az Egei-tengeri szigetek nagy részét nem birtokolták így a görögök hajóhadai innen voltak. A háborúba később Egyiptom is becsatlakozott az ottomán oldalon a Szultán kérésére, annak ellenére, hogy nem volt jó kapcsolata Egyiptommal de rákényszerült, ennek Krétára nézve voltak súlyos következményei, hiszen a Egyiptom hadba lépésének a feltétele kréta és Peloponészosz birtoklásának joga volt. Egyiptom akkori királya Mohammad Ali görög földről származott. Francia kiképzésű seregével harcba bocsátkozott a törökök oldalán jelentős sikereket elérve. A törökök és szövetségeseik már-már teljesen elfojtották a felkelést, de végül a fenyegető angol-francia-orosz intervenció miatt nem tették ezt meg. A Szabadságharc sorsa akkor dől el amikor 1827 október 27-én a nyugati hatalmak beavatkoztak, és a Francia Orosz és Brit flotta döntő csapást mér a Török Tuniszi és Egyiptomi hajókra Navariónál. A győzelem eredményeképpen megalakulhatott az új görög kormány Ioannisz Kapodisztriasz vezetésével, aki görög származású ámde orosz diplomata volt, Oroszország akkori külügyminisztere, aki a felkelés előkészületeiben is részt vett. A nagyhatalmak egyfajta politikai gyámságba veszik az új görög államot. A londoni szerződés 1830 február 8-án ismerte el az újonnan alakult Görög Királyság függetlenségét. Az Újonnan választott vezetőt Kapodisztriaszt 1831-ben Nafplioban meggyilkolják, a nagyhatalmak ekkor a trónt politikai megfontolásból I. lipót Belga királynak ajánlják fel aki nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel. Ekkor a nagyhatalmak a trónt Wittelsbach Ottó bajor hercegnek adják, bár anélkül, hogy ebben a görögök véleményét kérték volna. A három nagyhatalom a későbbiekben is komoly befolyást gyakorolt a görög állam politikájába. Az új monarchia elfogadott határai között körülbelül 800 000 ember élt, amely nem több mint az akkori teljes görögség egyharmada. Éppen ezért egyre nagyobb befolyást nyert körükben a Megali Idéa (=A Nagy Gondolat) eszméje, azaz az összes görög felszabadítása a török uralom alól. Kréta a görög szabadságharc idején, és annak győzelme után. A Görög szabadságharc szerteágazó hadszínterek okán török szultánnak II Mahmudnak ezidőben nem volt rendelkezésre álló kapacitása, serege ami hatékonyan felléphetett volna a krétai helyzete rendezéséhez és megszilárdításához, emiatt riválisához volt kénytelen segítségért folyamodni Egyiptomi Mohammad Ali-hoz. Ő fiát Ibrahimot küldte el serege élén aki hatalmas vérengzést vitt végbe a krétai keresztények között. Sajnálatos módon Egyiptom beavatkozása a Krétai felszabadító harcokba hamarabb megtörtént, mint a Görög független királyság megalapítása. Másrészt a nagyhatalmak sem támogatták volna ezt a lehetőséget, hogy a sziget részéve váljon a Görög királyságnak, mert attól tartottak, hogy Kréta ismét a tengeri kalózkodás ellenőrizhetetlen központjává válhat, vagy esetlegesen orosz érdekeltségű támaszponttá. Gyakorlatilag politikai kontroll alatt akarták tartani az új monarchiát. Emiatt hiába vívtak hősies harcot a Krétaiak, ekkor még nem volt módjuk a felszabadított görög területekhez kapcsolódniuk. Ne felejtsük el, hogy az Orosz és a Görög egyaránt orthodox nép, így volt és van közös kapcsolódásuk, szemben a katolikus Rómához tartozó nemzetekkel. Mivel Krétát a szultán Egyiptomnak ígérte cserébe a segítségért, így az albán származású Egyiptomi Musztafa Pasha volt az, akit átvette a sziget felett a kormányzást. Törekvései szerint egyfajta társadalmi szintézist szeretett volna kialakítani a szigeten egy keresztény, és mohamedán egymás mellett élő kultúrát. Ezzel a törekvésével kapcsolatosan megoszlanak a történelmi forrásokban olvasható vélemények. A görög nemzeti érzésű leírások kemény elnyomóként emlékeznek róla, míg a francia és az angol konzuli jelentések inkább egy óvatos politikus képét vetíti elénk aki próbál egyensúlyt teremteni egy bonyolult történelmi és társadalmi helyzetben. Próbált engedményeket tenni a krétai keresztény lakosság felé, hogy elnyerje azok támogatását. Így például talán nem csak gesztusként, egy helyi ortodox pap lányát vette el nőül, akit megtarthatta eredeti hitét, és gyakorolhatta azt. Mindezek ellenére, illetve mindezekkel egyidőben az időközben Athénban megalakult krétai tanács elkötelezi magát Kréta a Görög királysággal való uniójára és ennek előkészítésén kezd el dolgozni. 1840 ben Anglia minisztere Lord Palmerstone politikai úton kikényszerítette, hogy Egyiptom adja vissza Kréta kormányzását közvetlenül a török portának. Az akkori események megmutatják az egyiptomi kormányzás sikertelenségét, mert a keresztény krétai lakosság semmilyen módon nem állt mellé, sőt felkelést szítottak ellene és minden krétai muzulmán ellen. E helyzetet az ide érkező Angol-Ottomán flotta konszolidálta visszaadva a kormányzást Mustafa Pasának de kormányzói tevékenysége közvetlenül Konstantinápolynak volt alárendelve. Ettől kezdve Musztafa Pasha 1851-ig megtartotta Kréta kormányzói pozícióját, ekkor Konstantinápolyba rendelték ahol immár sikeres politikai pályafutását folytatta mint első minisztere a szultánnak. Kréta keresztény lakosság számára a Görög függetlenség ezután útmutatóként és célként volt jelen, sorozatosan fellázadva az ottomán uralom ellen. Ezekkel a lázadásokkal kisebb nagyobb engedményeket értek el a vallásgyakorlás a fegyverviselés, és egyéb szabadságjogok terén, de az eredeti célt nem tévesztették szem elől. Így 1866-ban hatalmas felkelés kezdődött mely három éven keresztül tartott, és sok szimpatizánsa és segítője is akadt a görög szárazföldről. Ennek az időszaknak volt az egyik legtragikusabb eseménye mely az Arkadi kolostorban történt vérengzés és a védők mártírhalála. Ez a nyugat európai liberális körökben óriási felháborodást kavart. Ez az esemény 1866 novemberében történt, mikor is a nagy ottomán erők ostrom alá vették az Arkadi Kolostort, amely akkoriban lázadók főhadiszállása volt. 259 védő és 700 asszony és gyerek talált menedéket a kolostorban. Pár napos harcot követően a törökök betörtek a kolostorba. Ekkor a kolostor apátja meggyújtotta a pincében található puskapor készletet és a legtöbb védő, asszony és gyerek a robbanásban vesztette el az életét. A felkelés kezdeti sikerei ellenére elbukott. Musztafa Pasha vezetésével az ottomán erők elfojtották a lázadást és szisztematikus terven keresztül stabilizálták a helyzetet, nem csak katonai erővel hanem ígéretekkel és politikai engedményekkel, egyenlő jogok biztosításával a keresztény és a mohamedán lakosság részére. Törekvései sikerrel jártak, a lázadó hangulat alábbhagyott a szigeten. 1878-ban újabb lázadás történt, ezzel egyidőben az események hatására Berlinben megszületett egy egyezmény a Halepa paktum amely az Oszmán birodalom és a Krétai tanács között köttetett. Ez az egyezmény Krétának széleskörű autonómiát biztosított az oszmán birodalmon belül. A Krétai állam létrejötte A Halepa paktum 1889-ig volt érvényben mikor Shakir Pasha hatályon kívül helyezte. Ez a lakosságon belül komoly feszültségeket eredményezett majd újabb lázadásokhoz vezetett Krétán 1895-től, majd a lázadás kiterjedt a sziget egészére 1896-97 folyamán. Eközben a szárazföldön a titkos nemzeti szövetségek, a nemzeti irredentista közhangulat ( a szülőföld visszaszerzésére irányuló mozgalom ) arra ösztönözte, sőt kényszerítette a görög kormányt hogy hadsereget küldjön Kréta felszabadítására, ezzel háborút provokálva az oszmán birodalom ellen. 1897 február 2-án a görög csapatok megszállták Krétát. Eközben a részben hiányosan felszerelt és nem megfelelően kiképzett görög sereg súlyos vereségeket szenved a szárazföldön ellenlépésként betörő Ottomán csapatoktól akik elfoglalják Thessáliát. Ebbe a helyzetbe avatkoztak közbe a nyugati hatalmak intervenciós seregeikkel ( Nagy Britannia, Franciaország, Itália és Oroszország ) amelyek arra kényszerítették a görög hadtestet hogy vonuljon vissza Krétáról, valamint a Török seregeket hogy hagyjanak fel a további előrenyomulással. A 30 napos háború után az 1897 december 4-én a Konstantinápolyi szerződésben kötelezik az oszmán birodalmat a Halepa paktum újbóli érvényesítésére Krétán ezzel visszaállítva autonóm jogait a szigetnek. A Görög királyságot az egyezmény értelmében jóvátételre kötelezik az oszmán birodalom javára, míg az oszmánok visszaadják Thessáliát restaurálva az határt a háború előtti állapotba. A rövid háborús időszak után miután a görög csapatok elhagyják Krétát, és még mielőtt még a béketárgyalások elkezdődnek a nagyhatalmak eldöntik, hogy Krétán a rend fenntartása érdekében négy, ezzel megbízott admirális kormányoz illetve felügyeli a rendet. Élükre a később érkező György görög főherceget nevezik ki, mint első konzult. A nagyhatalmak ezzel a lépéssel az Oszmán birodalom Konstantinápolyi szerződésben foglalt, az autonóm Kréta feletti jogait érezhetően ellehetlenítették. A szigeten óriási volt a feszültség a két szemben álló tábor között. Óriási volt a tét. Az oszmán uralom láthatóan nem sokáig tarthatta fent a jelenlétét a szigeten, ami az itt élő törököket bizonytalanná agresszívvé tette. Így 1898 augusztus 25-én egy vidéken verbubálódott felfegyverzett török szabadcsapat ( most terroristának hívnánk őket ) megtámadta az Angol konzult és kíséretét. A Konzul és 17 katona életét vesztette. A támadás híre hamar elterjedt, és ezzel a roppant feszültség elszabadult. A török lakosság egy része vérszemet kapva fosztogatni kezdte a görög üzleteket és házakat, az események alatt 700 krétai görögöt megöltek. A nagyhatalmak ekkor közbeléptek, elrendelve a vérengzés vezetőinek azonnali kivégzését. Az események ráébresztették a nagyhatalmakat, tekintettel a kialakult politikai és társadalmi viszonyokra, hogy az eddigi hatalmi helyzet nem tartható fent a továbbiakban. Rendelkezésük alapján a török csapatok 1898 november 3-án kivonultak krétáról. A rendet a továbbiakban nemzetközi katonai erőkkel biztosítják. December 13-án György herceg is megérkezett elkezdve mint főbiztos a négytagú bizottság élén a munkát. Kréta uniója Görög királysággal 1899 ben egy végrehajtói bizottságot hoztak létre és ebben fontos szerepet vállalt Elefteros Venizelos mint igazságügyi miniszter, aki addigra már Athénban képzett ügyvédként volt ismert, és Krétán született Chaniában. Venizelos és támogatói számos belpolitikai kérdésben nem voltak közös állásponton György herceggel, de a fő nézetbeli különbségük Kréta csatlakozási kérdése volt a Görög királysághoz. A helyzet odáig fajult, hogy Venizelos és támogatói komoly kockázatot vállalva 1905-ben Therissos faluban összehívtak egy titkos forradalmi gyűlést melyben megfogalmazták legfőbb politikai céljukat Kréta egyesülését a Görög királysággal. Ezt egy kiáltványban eljuttatták a nagyhatalmak konzuljaihoz. Mindez lázadásnak minősült a fennálló rend ellen. Kréta nemzetközi csendőrsége bár lojális volt György herceghez, de ennek ellenére nem mutatott hajélandóságot hogy a lázadó politikusok ellen forduljanak. Az ügyet politikai úton kellett rendezni, és 1905 aug 15-én a közgyűlés egyértelműen mellé ált Venizelosznak. Ekkor a nagyhatalmak kénytelenek voltak György herceget felmenteni addigi pozíciójából, és utat engedni a politikai változásnak. 1906 szeptemberében Kréta élére a Görög királyság addigi első minisztere került, Alexandros Zamis. Ezzel egyidőben a nemzetközi katonai ellenőrzést fokozatosan felváltotta a görög hadsereg és csendőrség. Az elért eredményektől függetlenül a krétai képviselőtestület drasztikusabb lépésre szánta el magát, és Zamis távollétében bejelentették Kréta Görögországgal való (akkor még) egyoldalú unióját, ezzel egyidőben kitűzték a görög zászlót a krétai helyébe, bevezették a görög alkotmányt, és a közalkalmazottak felesküdtek I. György görög királyra. Ez az unió sem a nagyhatalmak sem a Görög királyság részéről nem volt ratifikálva. 1910 ben Elefterosz Venizeloszt választották a Görög királyság első miniszterének, és nyilvánvalóan ebben a pozíciójában Venizelosz már sokat tudott tenni szívügyéért és szülőföldjéért, magáért Krétáért és az unióért. 1913-ban végül a Balkáni háború kitörésével egyidőben a Görög királyság elismerte az uniót, és Krétára küldte Stephanos Dragoumist mint az új főkormányzóját a szigetnek. 1913 február 14-én a nagyhatalmak hallgatólagosan elismerték az uniót, a Souda erődben félárbócra engedett zászlaikkal, majd az uniót a Londoni egyezményben hivatalosan is ratifikáltálk 1913 májusában, ahol V. Mehmed szultán lemondott Kréta feletti formális jogairól is. 1913 december 1-én Chaniában a Firkas erődben ünnepélyes keretek között felvonták a Görög zászlót az új Görög király I.Konstantin és Elefteros Venizelos jelenlétében. A Krétai muzulmán kisebbség ekkor még a szigeten maradt, de mintegy 10 évvel ezután áttelepült az oszmán birodalom területére az 1923-as Lausanne-i általános lakosságcseréről létrejött szerződés értelmében. Ezzel egy nagyon hosszú időszak zárult le a krétaiak, a krétai emberek életében. Mióta őseiket a Dórokat a Rómaiak leigázták, először lélegezhetett fel egy emberként minden krétai, és mondhatta, hogy nem csak szívében hanem minden szempontból szabad. 2000 év után először, nem voltak idegen elnyomók a szigeten. Mindezt végig gondolva és igazán megértve lehet egy Krétai ember lelkébe belelátni. Megőrizni identitásukat, kultúrájukat nyelvüket két évezred idegen hatalom alatt. Ez az, amit egy krétai szemébe nézve erőként érzékelhetsz, ez büszkeségük forrása, ez a titkuk és ez erejük is egyben. |